Blog

HAMIS NOSZTALGIA

2014.12.14 08:41

Tegnap éjjel egy tündéri filmet láttam  
Kicsit utána néztem 2011-es Woody Allen film. Lehet, hogy láttátok,- ha még nem mindenképp ajánlom! A történet : Gil és Inez jegyesek, akik Párizsba látogatnak. Időközben kiderül, hogy a pár nem egészen egymáshoz való. Gil esetleg Párizsban szeretne élni, és felrúgva az eddigi Hollywoodban végzett forgatókönyv irásait komoly íróvá válni. Gil szeret esőben sétálni, míg Inez nem. A történetben a fordulatot az hozza, hogy Gil felfedezi, hogy pontban éjfélkor Párizs egy bizonyos pontján egy fiákerbe szállva időutazásban vehet reszt, amely visszaröpíti az általa valódi "Aranykornak" tartott 1920-as évekbe.Találkozik Dalival, Picassóval, Hemingway-vel akik beavatják őt a korabeli Párizs hangulatába, gondolataiba. ÉS természetesen találkozik "A" szerelemmel is aki- láss' csodát ugyanolyan elvágyódással isteni a századforduló előtti időket mint főhősünk a 20-as éveket.
Több dolgot is üzent nekem ez a késő éjszakai szórakozás:
- Minden elvágyódással töltött perc teljesen felesleges - hiszen a sokat idézett : ITT & MOST a mi aktuális időnk- és minden kornak megvan- megvolt az itt & most-ja.
- Mégis az időutazásból való tapasztalatok segíthetnek a jelen életünk átvilágításában! Néha ha lehetőségünk van rá hasznos dolog egy másik "lencsét" használni az aktuális életünk átvizsgálásához.
HA TÖBBET AKARSZ TUDNI-LÁTNI TÁGÍTSD KI A HORIZONTOD!


Kerekedj felül saját magadon és nyiss a nagyobb dimenzióra:)

ADNI JÓ !!!

2014.12.06 07:23

BOLDOGSÁGTERAPEUTA BOLDOG PÉNTEKI BEJEGYZÉSE 

ADNI JÓ !!!
Ne csak a fogyasztói társadalom keretei között gondolkodj!
ADJ VÉRT, SZERETETET, ODAFIGYELÉST!

 

 

BOLDOGSÁGTERAPEUTA BOLDOG PÉNTEKI BEJEGYZÉSE 
 

Először is álljon itt a valós Miklós történet ami a legenda alapja:
"Miklós, szülei elhaltával azon kezdett gondolkozni, hogyan tudná roppant vagyonát az emberi dicséret helyett Isten dicsőségére fordítani. Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát."

A héten véradáson voltam..no ez nem olyan különleges dolog mert évtizedek óta ezt teszem, mivel ha ebben az éltemben a rák gyógyszerét már nem fogom felfedezni...akkor ez a legkevesebb amivel hozzájárulhatók az emberiség fennmaradásához....
Az érdekes amit megtudtam a helyi nővérkéktől....Magyarországon az utóbbi években rohamosan csökkent a véradási hajlandóság. Budapesten 1% vidéken kb.5-6%.( ez már önmagában érdekes adat) Az európai átlag 1o % körül van. ( ez is érdekes....) Ha valaki műtétre szorul országunkban az az általános, hogy felkérik : minél több családtagot, ismerőst hívjanak be vért adni- mivel ennek hiányában a műtétet akár hónapokkal el kell tolni.
ADNI JÓ ! 
Ne csak a fogyasztói társadalom keretei között gondolkodj!
ADJ VÉRT, SZERETETET, ODAFIGYELÉST!

 

A világot felforgató példaképek

2014.12.02 17:31

Imádom a világot felforgató nőket ! 
Coco ilyen volt! 
Őszintén hiszem, hogy emlékszik még valaki a "csíkos"-könyvsorozatra ami még múlt ezredévben az akkor tini-lányoknak 

( nekem ) íródott ( elötte voltak a "pöttyös"-könyvek). 

Tehát: l abban a sorozatban sok "első nő" életregénye megjelent anno pl. az első magyar orvosnő Hugonnai Vilma 

az első diplomatanő: Alekszandra Kollantaj..... ez csak egy kis nosztalgikus kitérő volt...

De azt hiszem legalább olyan fontos mint az alapgondolat. 
Igazán kíváncsi lennék,Kik a mai példaképek?vannak-e? - és vajon milyen alapon választódnak ki...?
Vissza Coco-hoz : igaza volt! 
Ha nem "engeded el magad" - ha tartod magad az általad igaznak tartott belső eszmerendszeredhez -

 a legnagyobb gond is könnyebben túlélhető.
Hiszen bármi is történik akár velünk akár körülöttünk azt a saját szubjektív szűrőnkön át látjuk. 

Önmagában nincsen se jó,- se rossz! - az érzéseket mi kapcsoljuk hozzá!!!
 

Ami ebből "kívülről" látszik az a fizikai testünk burkolata. És tudjuk jól : ahogy lenn úgy fenn ,- ahogy kint úgy bent..:)

A boldogság nem jár "alanyi-emberi" jogon !... az kapja aki tett érte !

2014.11.26 18:42

Ahogy a fizikum is elsorvad kellő edzés hiányában, a lelki izomzattal éppen ugyanez a helyzet.

A lelki izomzat akaraterőből és reményből áll.

A jelenkori hedonizmussal ( MOST AZONNAL NEKEM MINDENT ! ) nem áll még köszönőviszonyban sem a "türelemmel-fegyelemmel-MAJD-kiérdemlem-ha majd megdolgoztam érte....azonban MÉGIS arra buzdítalak, hogy fejleszd lelki-erőizmaidat az AKARATERŐDET & REMÉNYEDET!

Tudom, hogy hangzatos szlogen a : "MERT MEGÉRDEMLEM" marketing szempontból szerintem zseniális - engem is elkapott - de valljuk meg,- nem töródik az eredményekkel, csak a végcéllal!

Még a gyerekek is csak akkor kapnak ajándékot a Mikulástól ha az egész évi viselkedésük ( a Mikulás nagy piros könyve alapján : ajándékozásra alkalmasnak nyilvánítja) akkor mi miért gondoljuk (nagykönyv-nélkül: mert megérdemlem?)

A boldogság nem jár alanyi-emberi  jogon!

Sajnálattal közlöm, hogy sokka bonyolultabb mint egy véletlengenerátor ! - az kapja aki tett érte!

 

 

A veszteség legyen egyenlő a befektetéssel

2014.11.25 20:15

Kevés olyan tanács van -amivel én találkoztam- ami gazdasági és érzelmi területre egyaránt igaz:)
Ezt a mait ilyenek szántam.
Azt mondják, kockázat nélkül nincs nyereség. De ez talán többről is szól. :)Kockázat nélkül nincs kaland, felfedezés, beteljesülés. Úgyhogy ne vesztegesd az időt! Vágj bele, és élvezd, ami jön!
Ne a kockáztatás lehetséges veszteségein rágódj,- hanem mindazon amit nyerhetsz vele! Az esetek többségében CSAK nyerhetsz rajta- ha nem félted önmagad!

A boldogtalanság is boldogíthat !

2014.11.22 18:35

„Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak…

Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.” Salamon könyve

Gyakorló boldogságterapeutaként valamelyik reggel „boldogtalanul” ébredtem fel.

( Eldöntendő kérdés azonban, hogy a boldogság hiányát definiáljuk –e boldogtalanságnak vagy a „Semmit” ? )

Akár, hogy is-  fájt a reggel…..hiába néztem ki az ablakon néhány reményt keltő bárányfelhőért odakinn azonban minden szürke és ködös volt. Ez se jött beL  Eltöltöttem ebben az állapotban kb. fájdalmas fél órát, hasztalanul  próbáltam levetni a mélabúmat….amikor is úgy döntöttem: HAGYOM!

Hagyom, hogy fájjon, hogy úúútáljam, hagyom, hogy szenvedjek, hogy elvágyódjak!

Tudjátok mi történt?

Felszabadultam- megkönnyebbültem a tudattól- hogy megtehetem,  hogy megengedhetem magamnak! ÉS bármilyen viccesen is hangzik, de ettől jókedvem lett! – és már bizakodva gondoltam az elmúlt mélabúmra, mint viszonyítási pontra ami azért kell, hogy a boldogság is mérhető legyen!

 

 

Mese a sasról aki csirkék között nevelkedett

2014.11.20 21:11

MA VAN A NEMZETKÖZI FÉRFINAP !

2014.11.19 18:29

 

Akár hiszitek akár nem - DE MA FÉRFINAP VAN!
Uraim ! Isten éltessen Benneteket!
Az ünneplés mellett azonban az jutott eszembe, hogy ennél kiválóbb alkalom nem is adódhatna, hogy végiggondoljuk a bennünk élő nemiségeinket! 


A férfiak a női oldalukat vegyék górcső alá: mennyi van belőle? - elég vagy fejleszteni kellene! ( esetleg -túl sok is )
A nők a férfias oldalukkal tegyék fel ugyanezekkel a kérdésekkel!

Attól mert domináns nő ,- esetleg "alfa-hím" - vagy még nem azt jelenti, hogy elhanyagolhatod a "másik" oldalad!
Tudod, a hideget csak úgy érzékelheted, ha tudod milyen a meleg.
Az örömet akkor tudod értékelni, ha tudod milyen sós a könnycsepp.... 


Ötlet és/ vagy tanács . kezdőknek: Ülj le, és írd le miben kellene erősödnöd, és mit kellene elengedned! tanács! 
Ötlet és / vagy tanács haladóknak:Kérdezd meg a Hozzád közel álló ellenkező nemű barátod ( lehet az férj/ fiú/ apa/ szomszéd) vagy ( feleség/ leány/anya/ nagyanya/ akár szomszédasszony), hogy mit gondol Rólad ebben az aspektusban!
Ha megosztod a tapasztalataidat - boldogan veszem- !!!


Végül álljon egy Popper Péter gondolata aki ma lenne 81 éves:

"Legtöbbször kétéves kora után kezd a gyerek felfigyelni a férfiak privilegizált helyzetére, még a férfi és a nő legszimmetrikusabb kapcsolatára törekvő családban is. (...) A gyerek pontosan megfigyeli, hogy ki néz tévét és ki mosogat, vasárnap ki megy meccsre és ki takarít, ki ordítozik gyakran és ki csitít, kié a büntető hatalom, ..Megérti, hogy jobb férfinak lenni, vagy ahogy a szociológusok mondják, a férfié a jutalmazott szerep."

Te hogyan játszol?

2014.11.18 19:56

ÜLTESS!

2014.09.06 13:55

Boldogságterapeuta Boldog Pénteki Bejegyzése :)
Itt az ideje a tulipánhagymák elültetésének!
Ha aratni akarsz idejében kell vetned! Ebben az esetben ez nem csak egy metafora - hanem tiszta természeti törvény! Azonban ha jobban belegondolsz ez Rád is igaz 
Ha eddig is voltak tulipánjaid és egyéb szépséges hagymás virágaid akkor csak szólok, még egy heted van rá, hogy visszadugd "őket" a földbe,-utána jönnek a talajmenti fagyok!
Ha eddig nem volt- akkor VÁLTOZTASS! ilyen apró szokások változtatása eredményezi az életminőséged változásait!

 

Ha nincs kerted az sem jelenthet gondot mert kis kaspókban a teraszon is remekül virágoztathatóan :)BOLDOGSÁGTERAPEUTA

Reggel elefántokkal

2014.08.21 17:16

REGGEL

 
A ma reggeli meditácimban egy elefánt jelent meg az orrom hegyén.
Gondoltam memutatom Nektek Is!
No nem pont így nézett ki -de ez a kép megtetszett nagyon az elefántokról.
 
Nem akarnék hozsánnákat zengeni a reggeli meditációról,
 aki csinálja úgy is tudja, aki még nem az úgy próbálja meg 
elképzelni, mintha minden reggele egy egész napjára kiható
nagyon kellemes álma lett volna, melyben a világ
pontosan úgy múködött ahogy ő képzelte el magának.
Reggel elefántokkal

 

Csipkerózsikák ébresztő

2014.07.06 16:03

Ami volt....

2014.06.30 18:59

Coach-ként is kedveltem a pokol bugyrait,- mindamellett, hogy nem értek egyet a POKOL-lal mint "intézménnyel". Hogyan is lehetne, ha a Pokol fő megtestesítője a Sátán - aki lánykori nevén Satanel az Isten legfőbb angyala? Te ezen még soha nem gondolkodtál?

Első bejegyzés

2014.06.14 13:30

Ma elindítottuk az új blogunkat. Kérjük kövesse figyelemmel, igyekszünk mindig friss információkat közölni. Az üzenetek nyomon követése RSS csatornán keresztül is lehetséges.